Kifosztva

A kis ember életének egy nyomorúságos pillanata egy képben.

Állok a színpad előtt, dicsö, nagy szavakat mosolyognak

S közben fázik a lelkem, nem csoda, mert a ruhámat

Elvették valahol, s egyedül vagyok én a világban.

Szívtelen álnok az ember, megteszi, hogy kiraboljon.

Naggyá lett a gonosz, mely átlép rajtam is immár.